VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan

Reisz Gabor

Hungary, 2014

HÁTTÉR INFORMÁCIÓK TANÁROKNAK

MŰFAJOK

Vígjáték, “érzés film”

TÉMÁK

Szülők, önállóság, fiatal felnőttek, társadalmi problémák Európában, Budapest

FILM

“Ha van bérletem akkor miért félek tőlük” Engem már ezzel a BKV-ellenőrökről szóló mondattal megvett Reisz Gábor filmje, a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan. Nemcsak azért, mert ezen a főszereplő Áronhoz hasonlóan már én is nem egyszer elgondolkoztam, hanem mert már ebből látszott, hogy ennek a filmnek végre sikerült az, ami annyi másiknak nem: bemutatni, hogy hogy élünk mi Budapesten. Pontosabban azt, hogy milyen ma itt harmincasnak lenni. Élni, családot alapítani havi 120 ezer nettóból, két diplomával reménytelenül munkát keresni, folyton búcsúzni az emigráló barátoktól, minden héten berúgni a bulinegyedben, hajnalban tolni a gyrost, egyre jobb idő alatt futni a Szigetkört. És mindezt a VAN úgy teszi, hogy nem válik nyomasztó szociodrámává, hanem végig vicces és könnyed marad.

Ehhez csak két dolog kellett: egy klassz forgatókönyv, valódinak ható párbeszédekkel, és olyan színészek (akik jelentős része egyébként nem is színész), akik ezt a könyvet normálisan, természetesen elő tudják adni. A főszereplő, Ferenczik Áron sem színész, végzős rendező a Színművészeti Egyetemen, a rendező, Reisz Gábor osztálytársa. Áron eddig több rövidfilmet is rendezett, a legismertebb talán a Nekem Budapest szkeccsfilmben a Miért vannak olyan messze a székek a HÉV-megállóban? című epizód volt. (Megint egy kérdés, amin a pesti tömegközlekedés résztvevői egyszer életükben már tutira elgondolkoztak.) Szóval Áron játssza Áront, aki már harmincéves, de semmit nem tud felmutatni abból, amit a társadalom, így a saját szülei is elvárnak egy harmincévestől. Per pillanat ugyanis Áronnak nincs barátnője, nincs munkája (ami azt illeti, soha nem is volt), és ennek megfelelően nincs egy kanyi vasa sem. Tervei sincsenek arra, hogy pontosan mihez akar kezdeni az életével, és elképesztően piacképes filmtörténész diplomájával. A legtöbb, amit ki tud izzadni magából annyi, hogy hétfőn most már tényleg elkezdi írni a könyvét. Mindig a következő hétfőn.

Egy valamije azért mégiscsak van Áronnak, egy repülőjegye Lisszabonba, amit egy részeg éjszakán sikerült megvennie, persze a szülei pénzén. Így aztán úgy dönt, hogy elrepül Portugáliába, hogy ott se csináljon semmit. Ez a terv. Elmenekülni az olyan kifejezések elől, mint szja meg álláskereső, meg töltse ki még ezt a nyomtatványt is, kérem. Én is ismerek pár Áront, és tudom, hogy mennyire könnyű beleragadni ebbe a céltalan állapotba, nem kell ehhez sem lustának, sem lúzernek, sem született szerencsétlennek lenni. Budapest tele van ilyen Áronokkal, akik nem tudnak vagy nem akarnak inget venni, és valami szabad szemmel alig látható összegért gályázni egész nap. Mert akárki akármit mond, ez is a felnőtt élet, és ez igenis elkeserítő, fárasztó és lélekölő tud lenni.

A VAN tehát rólunk beszél, okosan, viccesen, természetesen. Ezek után mondanom sem kell, hogy húsz fillérből készült, Reisz Gábor nemcsak írta és rendezte, de ő volt az operatőr, kézzel rajzolta meg a stáblistát, és saját maga írta a filmzenének szánt dalokat is. (A rendező itt beszélt az Indexnek hosszabban a film zenéiről.) Emiatt aztán nincs lélegzetelállító képi világa (most nagyon enyhén fogalmaztam), de ez engem például egyáltalán nem érdekel akkor, amikor végre életszerű párbeszédeket hallok a saját életemről, a barátaim életéről a moziban. Ja, és a stáblistát is érdemes végigvárni, azt is imádtam.

Forrás: index.hu

ACTIVITIES

GENERAL GUIDE

European Films For Innovative Audience / Designed by Freelance Creative