Zoltán Fábri
Fábri Zoltán (eredeti nevén: Furtkovits Zoltán), (Budapest, 1917. október 15. – Budapest, 1994. augusztus 23.) háromszoros Kossuth-díjas magyar film- és színházi rendező, színész, díszlettervező, forgatókönyvíró, főiskolai tanár; festőművész, grafikus
A Ferencvárosban nőtt fel, festőnek készült. 1938-ban végezte el a Képzőművészeti Főiskolát, érdeklődése azonban a színészet felé fordult. 1941-ben végzett a Színművészeti Főiskolán. Másodéves főiskolás, amikor a Vígszínház ösztöndíjas rendező növendéke lett. A Nemzeti Színháznál dolgozott 1941 és 1943 között színészként, díszlettervezőként és játékmesterként. 1943-tól 1946-ig a Vígszínház tagja volt. 1946 és 1948 között a Művész Színháznál dolgozott. 1948-ban egy évadon át a Nemzeti Színház rendezője volt, 1949-ben pedig egy szezonon át az Úttörő Színház igazgatói tisztségét töltötte be. 1950-ben a Hunnia Filmgyárhoz került, ahol 1952-ig művészeti igazgató, 1952-től pedig filmrendező volt. 1958-ban választották meg a Magyar Film- és Televízióművészeti Szövetség elnökévé, a tisztséget 1981-ig töltötte be, majd tiszteletbeli elnök lett. 1970-től tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Özvegye Apor Noémi (1918–2005) színésznő, Várkonyi Zoltán húga. 1947-ben házasodtak össze, és 1950-ben született a fiuk, Fábri Péter fotóriporter, fotóművész (1950–2010), akinek a fia, szintén Fábri Péter 1985-ben jött a világra
Kezdetben képzőművésznek, majd színésznek készült, de miután az 50-es évek elején lehetőséget kapott első filmjének (Vihar, 1952) elkészítésére, már következő filmjével, az 1954-ben készült Életjellel megkapta a Karlovy Vary-i fesztivál fődíját. Nagy nemzetközi ismertséget az 1956-ban elkészült Hannibál tanár úr és különösen a Sarkadi Imre novellájából készült Körhinta hozták a számára. Ezért a filmért Arany Pálmára jelölték Cannes-ban. Fábri Zoltán kezdettől fogva kivételes figyelmet szentelt az irodalmi művek filmes adaptációja iránt. Sarkadi Imre, Kosztolányi Dezső, Molnár Ferenc, Örkény István, Sánta Ferenc vagy Déry Tibor műveiből olyan felülmúlhatatlan filmes alkotások születnek mint a Körhinta (1956) vagy az ugyancsak Töröcsik Marival forgatott Édes Anna (1958). Itt kell megemlíteni a maga idejében kivételes nézőpontból filmezett Húsz óra (1965), a Molnár Ferenc ifjúsági regényéből magyar-amerikai kooprodukcióban készült lebilincselően korhű Pál utcai fiúk (1969) vagy a Sánta Ferenc azonos című regénye alapján forgatott mestermunkája, az Az ötödik pecsét (1975) című filmeket. Fábry alkotói korszakának utolsó fejezetében érdeklődése egyre inkább a magyar történelmi múlt felé fordult. Gyertek el a névnapomra címmel 1983-ban forgatta utolsó filmjét.
Színészként mindössze két filmben játszott 1969-ban. Mészáros Márta Holdudvar című filmjében csak kisebb epizódszerepet kapott, de Bacsó Péter Tanú című filmjében egy főszerepet is eljátszhatott (Dániel Zoltánt alakította). Bacsó Péter filmje elkészülte után azonban “dobozba került”, ezért több filmszerepet nem vállalt. Talán ennek tudható be, hogy magyar filmes moralistaként rendezői kiteljesedését kelet-közép európai vagy akár magyar kortársaihoz képest a politikai rendszer nem igyekezett gátolni.
Forrás: Wikipédia, Port.hu
