Körhinta

Fabri Zoltan

Hungary, 1955

HÁTTÉR INFORMÁCIÓK TANÁROKNAK

TÉMÁK

Dráma, történelem

MŰFAJOK

Kapcsolat a szülők és a gyermekek között, a hagyományos és modern nézetek ütközése, politika, kommunizmus, új ideológiák, szerelem, 1950-es éves.

FILM

A film Sarkadi Imre “A kútban” című novellája nyomán készült, melyet Fábri Zoltán és Nádasdy László írt át filmváltozatra, 1955-ben. A történet kulcshelye a debreceni Nagyerdő, ahol repül a körhinta. Rajta ül a két főhős: Mari és szerelmese, Máté. Látható, mennyire boldogok, de ez az állapot sajnos nem tarthat túl sokáig. Mivel a történet a szűkös ötvenes években játszódik, az emberi érzelmeket sok esetben elnyomta az anyagi, a megélhetési szükség. Ebben a történetben is ezzel találkozunk. Mari szülei kiléptek a biztos megélhetést nyújtó Termelőszövetkezetből, s ezt a lépést velük együtt tette meg egy Farkas Sándor nevű fiatalember is, akinek a szülők Marit szeretnék feleségül adni. Mari nemcsak ösztönösen érzi a lépés helytelenségét, de tudja, hogy mivel hátat fordítottak a társasgazdálkodásnak, Mátéval sem sokat találkozhat. Mivel fiatal és szabadságra vágyik, szeretné a maga életét élni, éppen ezért szembeszáll apja parancsával. Nem akar a nyers és indulatos Farkas Sándor felesége lenni, s közli is szüleivel, hogy ô Mátét szereti. Apja ekkor iszonyú haragra lobban, s megteszi ellentmondást nem tűrő kijelentését: “Főd a fődhöz házasodik!”, s indulatában még a keze ügyében lévő fejszéjét is lánya után hajítja. A menekülő lány épp Bíró Mátéba botlik, aki rábeszéli arra, most már jelentsék be ők a házasodási szándékukat Patakiéknak. Az apa, aki időközben lehiggadt, nem tehet semmit. Érzi, hogy az idő kerekét hiba volna visszaforgatni, s nem állhat a fiatalok útjába.

 A fekete-fehér magyar játékfilm 1955 – ben készült. Időtartama 95 perc. Operatőr a híres Hegyi Barnabás volt, zenéjét a szintén nagytudású Ránki György szerezte. A rendező Fábri Zoltán volt. Szereplők: Barsi Béla (Pataki István), Kiss Manyi (Patakiné), Törőcsik Mari (a lányuk, Mari).

FELADATOK

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓ

European Films For Innovative Audience / Designed by Freelance Creative