VALAHOL EURÓPÁBAN

Radvanyi Geza

Hungary, 1948

HÁTTÉR INFORMÁCIÓK TANÁROKNAK

MŰFAJOK

Történelem, háború utáni film, dráma

TÉMÁK

A második világháború, árvaság, a zene ereje, közösségi kapcsolatok, hősiesség, az önfeláldozás

A FILM

A Valahol Európában miután a háború utáni első filmek egyike volt, így talán nem csoda, hogy témaválasztása pont a háború következményeivel való szembesítésre esett. Ez a szembesítés azért is volt akkoriban nagyon hatásos, mert a nézőkben még benne élt a személyes veszteségek, a háború kegyetlensége, és az azt követő ínséges időszak.

A háború befejezése egyrészt örömteli hír volt mindenki számára, de sajnos ezt senki nem tudta boldogan megélni. Mindenhol pusztítás, pusztítás hátán, az emberek éheznek, nincs fejük fölött fedél, egyszóval a háború végeztével kilátástalan a helyzetük. Ezt az állapotot még felnőttként se könnyű elviselni, hát még gyerekfejjel – mint a Valahol Európában gyermekei számára – megélni. A rendező tisztában volt ezzel és talán ezért is van a film elején egy rövid pár soros bevezető, amiben eme filmjét a „háború gyermekeinek” ajánlotta. Ezt egyébként egy bocsánatkérésnek is fel lehet fogni, amiben R. G. bocsánatot kér azokért a bűnökért, amit az Ő generációja elkövetett az akkori kisgyerekek és fiatalok kárára. Ezek a bűnök pedig nem csekélyek: elvették a reményt, a gyerekkorukat, az ártatlanságukat ezeknek a gyerekeknek, és az esélyt, hogy családban nőhessenek fel.

A film kezdő képsorai – ami leginkább a régi némafilmekhez hasonlíthatóak – azt hívatottak bemutatni, hogy eme testileg és lelkileg megviselt gyerekek, hogyan próbálnak túlélni, ki, ki a maga módján. Azonban egy „véletlen” során elkezdenek csapatba tömörülni és így folytatják tovább céltalan útjukat a semmiben, aminek egyetlen mozgatórugója csupán annyi, hogy élelemhez jussanak. Érdekes azonban, hogy bár egymást soha nem ismerték azelőtt mégis kialakul köztük rövid időn belül, egyfajta csapatrend (pl. Gábor Miklós alakította Hosszút valamilyen szinten vezetőként tisztelik).

A háború befejezése egyrészt örömteli hír volt mindenki számára, de sajnos ezt senki nem tudta boldogan megélni. Mindenhol pusztítás, pusztítás hátán, az emberek éheznek, nincs fejük fölött fedél, egyszóval a háború végeztével kilátástalan a helyzetük. Ezt az állapotot még felnőttként se könnyű elviselni, hát még gyerekfejjel – mint a Valahol Európában gyermekei számára – megélni. A rendező tisztában volt ezzel és talán ezért is van a film elején egy rövid pár soros bevezető, amiben eme filmjét a „háború gyermekeinek” ajánlotta. Ezt egyébként egy bocsánatkérésnek is fel lehet fogni, amiben R. G. bocsánatot kér azokért a bűnökért, amit az Ő generációja elkövetett az akkori kisgyerekek és fiatalok kárára. Ezek a bűnök pedig nem csekélyek: elvették a reményt, a gyerekkorukat, az ártatlanságukat ezeknek a gyerekeknek, és az esélyt, hogy családban nőhessenek fel.

A második „felvonásban” bizonyságot szerezhetünk, hogy a céltalanságból és a reményesztettségből, igenis van kiút. A reményt ebben a filmben a Somlay Arthúr által megformált kedves öregember karaktere (aki valójában zongoraművész) hívatott képviselni. Az öregemberrel való megismerkedés se megy hőseinknek azonban zökkenőmentesen. A felnőttektől való rettegés miatt először, őt is ellenségnek tartják, azonban az öregember hamar kivívja bizalmukat, szeretetével és kedvességével. Jó példa erre, hogy felajánlja a háztetőnek megjavítását. Ez azért fontos mert egyfajta szimbólumnak is felfogható. A ház biztonságot otthont és menedéket jelent és ha megjavítják, talán egy picit már érezhetik úgy „hőseink” hogy  otthonra leltek. A tető megjavítása emelet még azért se mellékes, mert ezzel a gesztussal az öreg közelebb kerül a gyerekekhez, akik ezáltal újra bízni tudnak egy felnőttben.
Ez a gyerekek számára igen nagy szó mert eddig minden felnőtt a faluban ellenségnek tartotta őket, amire normál körülmények közt cselekedeteikkel (többnyire élelem lopás) valamilyen szinten bizony rá is szolgáltak volna. Ebben a speciális életkörülményben azonban, amikor ezek a gyerekek árván maradtak, és számukra a lét lett a tét, inkább segítségre és megértésre lett volna szükségük, nem pedig olyan felnőttekre akik közellenségként tekintenek rájuk.
A másik fontos mozzanat, amiből szintén érzékelhetjük, hogy Simon Péternek (öregúr) fontosak a gyerekek, az a „zongora jelenet”. Itt megmutatkozik, hogy igenis szereti a gyerekeket és mintegy tanításképpen elmeséli nekik, miért fontos a zene, mit/miket lehet vele kifejezni.

Ezalatt azonban a falubeliek nem felejtenek, a „csínytevő” gyerekeket folyamatosan keresik, míg végül is az öregúrnál rájuk lelnek több kisérletett követően. A támadást hőseink visszaverik, de súlyos árat kell fizetniük. Egyik fiatal társuk – Kuksi – súlyosan megsérül.

Ezután nem marad más választás, le kell menniük a „visszavert” falubeliekhez, hogy társukat meggyógyítsák. Ebből is látszik, hogy a kis csapat végkép összekovácsolódott. Képesek felmérni és tudatában is vannak a kockázattal, hogy finoman szólva se fogják őket szeretettel fogadni, de a barátjuk az első számukra. Sajnos a társak szeretette és önfeláldozása nem jár sikerrel, mert a kisfiú életét már nem tudják megmenteni, de a megbékélés a falubeliekkel sikerül. Ebben Simon Péternek ismét kulcsszerepe van.
Szembesíti a gyűlölködő és szintén reményvesztett felnőtteket, hogy ők tették a gyerekkel ezt, ők a felelősek a háborúért és a veszteségekért. Azonban a háború már véget ért, ideje tiszta lapot kezdeni és új törvényeket új rendszert létrehozni. Az öreg ezért mintegy példát mutatva fel is ajánlja véglegesen a házát a gyerekek részére. Közli, hogy majd együtt mindent megszereznek ami szükséges és amire meg nem telik azt majd Ő összezongorázza. Ez a kijelentés azért fontos, mert ez jelzi tényleg az új időszak eljövetelét (háborúban nincs szükség művészetekre).

Ivan

Forrás: Kritikus tömeg

Az író

Balázs Béla, 1913-ig Bauer Herbert Béla (Szeged, 1884. augusztus 4. – Budapest, Józsefváros, 1949. május 17.) író, költő, színész, filmesztéta, filmrendező, kritikus filmfőiskolai tanár. A 20. századi magyar kultúra egyik jeles egyénisége, akinek műveinél is jelentősebb szellemi hatása – többek között – a barátaira (Bartók Béla, Kodály Zoltán, Lukács György, Fülep Lajos, Hauser Arnold, Mannheim Károly) és a filmesztétikára.

Születése után hat évvel családja Lőcsére költözött. Apja, Bauer Simon (1851–1897) gimnáziumi tanár volt, akinek halála után 1899-ben anyjával (Léwy/Lévy Eugénia) Szegedre települtek vissza, ahol a Vajda-házban laktak. Szülővárosában kötött életre szóló barátságot Petri Lajossal és Dettre Jánossal. Egyetlen fiútestvére Bauer Ervin orvos, elméleti biológus, Kaffka Margit férje volt, húga Bauer Hilda. 1902-ben a szegedi főreáliskolában jeles eredménnyel érettségizett, majd ősszel megkezdte tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem egyetemen magyar–német szakán. Az Eötvös Kollégiumban Kodály Zoltán szobatársa volt. 1904-ben részt vett a Thália Társaság munkájában, s megismerkedett Lukács Györggyel. 1905 tavaszán népdalgyűjtő útra indult. A következő évben befejezte tanulmányait, s rövid időre visszatért szülővárosába, ahol megismerkedett Bartókkal. Ősszel külföldi tanulmányútra ment. A berlini egyetemen Simmel és Wilhelm Dilthey filozófiai előadásait látogatta, időközben befejezte első drámáját, a Doktor Szélpál Margit-ot, majd Simmel biztatására megírta első könyvét, a Halálesztétikát. 1907 elején Kodállyal Párizsba utazott, ősszel pedig tanári állást kapott a Wesselényi utcai polgári iskolában.

1908-ban ismerkedett meg Hajós Edittel és Lesznai Anna költőnővel, kivel életreszóló barátságot kötött. Még ugyanebben az évben bölcsészdoktori vizsgát tett. Költői pályája is ekkortájt indult, s verseit a A Holnap antológiában közölték. Korai esztétikai munkásságával, szecessziós mesejátékaival szerzett ismertséget. 1909 áprilisában mutatták be első színpadi művét a Doktor Szélpál Margit-ot, s megismerkedett Ady Endrével. 1911-12-ben hosszabb időt töltött külföldön (Olaszország, Párizs, Berlin), s megjelent első verseskötete (A vándor énekel), illetve novellás kötete (A csend). Két évvel az első világháború kitörése előtt visszatért Budapestre. A Nyugat ekkor közölte Misztériumok című kötetét. 1913-ban hivatalosan is felvette a Balázs Béla nevet, s 1913. március 29-én Budapesten házasságot kötött Hajós Edit orvosnővel. Ugyanebben az évben jelent meg a Dialógus a dialógusról című könyve és Az utolsó nap című drámája, melyet 1913. október 3-án mutatott be a Nemzeti Színház.

1914-ben önkéntesként került a frontra, ahol megsebesült. 1915-ben hátországi szolgálatra Szabadkára helyezték. Menj és szenvedj te is címmel megjelentette a Nyugatban hadi élményeiről szóló beszámolóit. 1915 decemberében megkezdődtek a lakásán tartott Vasárnapi Kör ülései, amelyeken részt vett Lukács György, Hauser Arnold, Mannheim Károly, Gyömrői Edit, Fogarasi Béla, Lorsy Ernő és mások. 1916-ban jelent meg háborús naplója és második verseskötete: Tristán hajóján. A következő évben előadásokat tartott a Szellemi Tudományok Szabadiskolájában, s az Operaház bemutatta Bartók táncjátékát, A fából faragott királyfi-t, amelynek szövegkönyvét ő írta. 1918-ban elvált Hajós Edittől. Az Operaház bemutatta A kékszakállú herceg vára című művét, 1919-ben pedig feleségül vette Hamvassy Annát. A Magyarországi Tanácsköztársaság alatt tagja lett a Forradalmi Írók Direktóriumának, majd beállt a Vörös Hadseregbe, s részt vett az északi hadjáratban.

A kommün bukása után novemberben hamis papírokkal elhagyta az országot, s a Bécs melletti Reichenauban teledett le feleségével. Több német és magyar nyelvű lap, köztük a Tűz, a Magyar Írás munkatársa volt, s számos német és magyar nyelvű kötete jelent meg. Napi- és hetilapokban színházi és filmkritikákat publikált, ezeket feldolgozva írta és jelentette meg 1925-ben filmesztétikai főművét, a Látható embert.

1926-tól 1930-ig Berlinben élt, hol a Marxista Munkásiskola előadójaként, illetve a birodalmi Munkásszínjátszó Szövetség irányítójaként dolgozott. Számos forgatókönyvet írt, s megismerkedett számos filmrendezővel, például Erwin Piscatorral, Georg Wilhelm Pabsttal, és Korda Sándorral, akikkel együtt is dolgozott. Összeismerkedett Leni Riefenstahllal, s a színésznő több filmjének forgatókönyvírója lett. 1930-ban több hónapos algériai útra indult egy francia cég megbízásából, hol Kuharskyval együtt filmet forgatott.

1931-ben belépett a Németország Kommunista Pártjába. 1931 őszén szovjet filmesek meghívására Moszkvába utazott, hogy előadásokat tartson a filmfőiskolán, s hogy filmet készítsen a Magyar Tanácsköztársaságról. A kommünről szóló film elkészítésére felesége visszaemlékezései szerint eredetileg Kun Béla kérte fel, de akkor Balázs kitérő választ adott. A következő évben feleségével együtt Moszkvában telepedett le. Az 1930-as évek elejére elkészült a Tanácsköztársaságról szóló filmje (Ég a Tisza), de nem került forgalmazásra. 1937-ben nyaralót vett a Moszkva környéki Isztrában, s feleségével együtt odaköltözött. 1938-tól egy moszkvai magyar nyelvű folyóirat, az Új Hang főmunkatársa volt (állandó rovata: Levelek a távolból).

1941-ben Tábortűz címmel verseskötete és egy drámakötete (Két dráma, Mozart – Hazatérés) jelent meg. Az év végén a front előrenyomulása miatt Alma-Atába (Kazahsztán) evakuálják.

1945 után tért haza Budapestre, és itt folytatta filmszervezői, tanári és szerkesztői tevékenységét: vendégtanárként is működött Prágában és Rómában. Megjelent önéletrajzi regénye, az Álmodó ifjúság. Nagy sikert aratott a forgatókönyvéből készült Valahol Európában, Radványi Géza rendezésében. Bár Kossuth-díjat kapott, 1948 után az addig vezető ideológiai szerepet játszó Lukács György félreállításával párhuzamosan őt is éles bírálatok érték állítólagos avantgárd szemlélete miatt. Elvesztette állásait, nem taníthatott a Színművészeti Főiskolán, műveit nem jelentették meg. Csak évtizedekkel halála után került életműve – különösen filmesztétikai munkássága – a méltó helyére. 1903-tól 1922-ig vezetett Naplója, erős kihagyásokkal csak 1982-ben jelenhetett meg. A forrásértékű, kultúrtörténeti jelentőségű teljes mű ma is kéziratban van.

  1. május 17-én délelőtt fél tizenkettőkor hunyt el a Korányi Sándor utca 2/a alatti klinikán, halálát agyvérzés okozta. Sírja a Kerepesi temető Munkásmozgalmi Pantheonában van.

Saját műve alapján, a librettójából készült a Kékszakállú herceg vára című opera, A fából faragott királyfi című balett (Bartók Béla), a Czinka Panna (Kodály Zoltán), valamint a Valahol Európában című film (Radványi Géza). Maradandót alkotott a filmesztétika területén is.

A magyaron kívül a német és az orosz (szovjet) kultúra is – mint egyik jelentős személyiségét tartja számon. “Elméleti műveinek egy részét németül írja, ezek eljutnak mindenhová, és hamarosan nagy tudományos és művészeti feltűnést keltenek. Ma már világszerte úgy veszik tudomásul, hogy Balázs Béla a filmesztétika történetének egyik legfőbb alakja, semmivel sem kisebb jelensége a magyar esztétikai irodalomnak, mint a maga területein Lukács György.” – írja róla a Hegedűs Géza.

Tiszteletére díjat alapítottak, melyet a nemzeti kulturális örökség minisztere adományoz a mozgókép területén kifejtett kiemelkedő alkotótevékenység, valamint művészi és tudományos teljesítmény elismerésére.

FELADATOK

ÁLTALÁNOS ÚTMUTATÓ

European Films For Innovative Audience / Designed by Freelance Creative